Hírek
2025. Január 28. 07:51, kedd |
Kék hírek
Forrás: Ügyészség
Zsákokba ömlesztve vitték a lopott árut Budapesten és Veszprémben - Videó
Többszörösen minősülő, jelentős értékre elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a négy férfival szemben, akik egy hazai műszaki áruházlánc üzleteit kiszemelve követtek el betöréseket 2023 őszén, Budapesten és Veszprémben.
A vádirat szerint egy 44 éves várpalotai férfi tervelte ki a bűncselekmények elkövetését és bírta rá társait, hogy az áruházakba betörjenek és onnan műszaki cikkeket tulajdonítsanak el. A férfi biztosította az elkövetéshez szükséges eszközöket és ruházatot, majd gépkocsival a helyszínre szállította őket, mellyel a közelben várt rájuk.
2023. szeptember végén egy budapesti üzletet szemeltek ki, ahova a 25 és a 40 éves bűntársa kísérte el a férfit. Előbb csak terepszemlét tartottak, majd hajnalban újra megjelentek a helyszínen, és a két férfi fejszével próbálta betörni az üvegportált, azonban nem tudtak elég nagy rést ütni rajta, s ezért elmenekültek. Egy hónappal később azonban visszatértek az áruházhoz, amikor a 44 éves vádlott a 25 éves társát és egy 42 éves férfit vitt magával, akik ez alkalommal már bejutottak az üzletbe. Cselekményüket azonban a riasztó megzavarta, s ezért sietve távoztak, azonban így is mintegy 420.000 forint értékű műszaki cikket vittek magukkal.
A négy vádlott egy hét elteltével az üzletlánc veszprémi üzletét vette célba. A szervező ez alkalommal is az autóban maradt, míg társai fejszével betörték az üveget, és a nyíláson át bejutva mintegy 4.630.000 forint értékű műszaki cikket, zömében mobiltelefonokat, tableteket, okosórákat pakoltak a magukkal vitt két műanyag zsákba. Cselekményüket ez alkalommal a helyszínre érkező rendőrök zavarták meg, s a három férfi a rendőrautó fényét észlelve kifutott az üzletből, a zsákokat pedig a bolton kívül hátrahagyva elmenekült. Az eltulajdonított termékek visszaadásra kerültek, de a kár csak részben térült meg, mert közel másfélmillió forint értékű árucikk megrongálódott, ezen túl a betöréssel és az üzlet vitrinjeinek megrongálásával is több mint 700.000 forint kár keletkezett.
Az ügyészség a vádiratában az elkövetőkkel szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a Veszprémi Járásbíróságnak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Szeptember 06. 09:00, vasárnap | Kék hírek
Lengyel busz ütközött teherautóval Zalalövő közelében
Hatan megsérültek, köztük annak a teherautónak a sofőrje is, aki lengyel turistákat szállító autóbusszal ütközött szombatra virradó éjjel Zalalövő közelében.
2026. Augusztus 30. 10:00, vasárnap | Kék hírek
Elfogták a férfit, aki kisrepülőgépet lopott Kalocsáról
Több vármegyét érintő összefogás eredményeként elfogták azt a 24 éves szomori férfit, aki Kalocsáról ellopott egy kisrepülőt szombaton, majd kényszerleszállást hajtott végre
2026. Augusztus 29. 14:00, szombat | Kék hírek
Feljelentést tett a Belügyminisztérium a Fradiváros-projekt ügyében
Feljelentést tett a Belügyminisztérium a Ferencvárosi Torna Club Fradiváros-projektjéhez kapcsolódó, csaknem 25 milliárd forint állami támogatás felhasználása miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságán
2026. Augusztus 24. 11:00, hétfő | Kék hírek
Szerdán kezdi meg munkáját az MNB működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság
Szerdán 13 órakor tartja első ülését az Magyar Nemzeti Bank (MNB) működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság - közölte a TISZA-frakció vasárnap este az MTI-vel.
