Hírek
2013. Április 01. 13:01, hétfő |
Külföld
Forrás: MTI
Víz alatt üdvözölte új dolgozóit egy japán akvárium
Nem mindennapi ceremóniával köszöntötte két új dolgozóját egy japán akvárium: a munkatársak kinevezésére a víz alatt, tengeri halak társaságában került sor.
Az NHK japán televízió hétfői jelentése szerint a Mie prefektúrában található Toba akvárium két frissen felvett munkatársa búvárfelszerelésben és öltönyben ereszkedett a létesítmény egyik 5,5 méter mély tankjába. Az akváriumot vezető cég elnöke a partról mondott beszédet, a dolgozók pedig a víz alatt, trópusi tengeri halak társaságában vehették át kinevezési levelüket egy újdonsült munkatársuktól.
A két frissen kinevezett dolgozó beszédet is mondott a víz alatt, amelyben azt ígérték: minden erejükkel azon lesznek, hogy teljes értékű állatgondozókká váljanak, és megosszák a látogatókkal a tengeri állatok megtekintése jelentette örömöt. Az új dolgozók rögtön beiktatásuk alkalmával munkához is fogtak: a ceremóniát követően letakarították az akvárium falát.
A rendhagyó ünnepséget az akvárium látogatói is végignézték, akik tapssal köszöntötték a kinevezett munkatársakat.
Japánban az április elsején kezdődő 2013-as üzleti év első munkanapján összesen 840 ezer fiatal állt munkába a kormány közlése szerint. Ezzel az idén végzett egyetemisták 81,7 százaléka talált állást, amely ugyan növekedést jelent az előző évhez képest, de továbbra is elmarad a gazdasági világválság 2008-as kirobbanása előtti számoktól.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.
2024. Május 16. 07:54, csütörtök | Külföld
Már június végén megtartják az első nyilvános vitát Donald Trump és Joe Biden között
Már június végén megtartják az amerikai elnökjelöltek első nyilvános televíziós vitáját Joe Biden és Donald Trump között, majd szeptember elején második alkalommal is szembenézhet egymással a demokrata és a republikánus jelölt.
2024. Május 15. 18:21, szerda | Külföld
Merénylet: Életveszélyes állapotban szállították kórházba a megsebesített szlovák kormányfőt
Életveszélyes állapotban, helikopterrel szállították a besztercebányai kórházba Robert Fico szlovák miniszterelnököt, akit szerdán Nyitrabányán (Handlova) a kormány kihelyezett ülése után lőttek meg
2024. Május 15. 07:52, szerda | Külföld
Giorgia Meloni: nem egyedül Magyarország mond nemet a migránsok szétosztására
Magyarország nem az egyetlen európai uniós tagállam, amely nemet mond a migránsok szétosztására, magukat sokkal európaibbnak valló nemzetek is ugyanezt teszik