Hírek
2013. Október 24. 13:58, csütörtök |
Külföld
Forrás: MTI
Székelyek menete - Elindult a makfalvi szekérkaraván
A Maros megyei Makfalváról elindult csütörtökön az a szekérkaraván, amely 36 településen áthaladva, közel 150 kilométert megtéve érkezik meg vasárnap a székelyek nagy menetelése egyik helyszínére.
Márton Zoltán, Makfalva Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben megválasztott polgármestere az MTI-nek elmondta, hat szekérrel indult el a harmincfős csapat, amely a toborzást is célul tűzte ki maga elé. A szekeresek hangosító berendezést is visznek magukkal, amelyen a SZNT által készített mozgósító hanganyagokat sugározzák.
"A szekereket egységesen zöldre festettük, székely és magyar zászlókat tűztünk rájuk, a lovak fel vannak cicomázva székely és nemzeti színű szalaggal, és aki tehette, népviseletet öltött" - ecsetelte a polgármester, aki maga is tagja a szekeres csapatnak. Hozzátette, ott van a szekeresek között Makfalva alpolgármestere és református lelkésze is.

MTI Fotó: Boda L. Gergely
A polgármester elmondta, Makfalván rezesbanda búcsúztatta a felvonulókat, és további öt településen számítanak fúvószenekaros fogadtatásra. Hozzátette, más szekeresek, sőt, huszár hagyományőrzők is csatlakoznak hozzájuk az út során.
A felvonulók számára az esti órákban Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója szervez díszes fogadtatást Székelyudvarhelyen. "Szilvapálinkával és kürtőskaláccsal várjuk a szekereseket, ahogy ez illik a székely közösségekben" - nyilatkozta az MTI-nek Szász Jenő, aki azt is elmondta, az egész társaságot vacsorára hívta. "A karaván bátorítást adhat további székely embereknek arra, hogy útra keljenek vasárnap, és sikeres legyen a nagy menetelés" - jelentette ki Szász Jenő.
A székelyek vasárnapra meghirdetett nagy menetelésén a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán 15 pontból indulnak el székely zászlós menetoszlopok a szomszédos települések felé, amelyek - egymással szembetalálkozván - több mint ötven kilométeres összefüggő oszlopot alakítanak ki. A Székely Nemzeti Tanács által meghirdetett, az autonómiát népszerűsítő felvonulás szervezésében valamennyi erdélyi magyar politikai szervezet részt vesz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 10. 09:09, szombat | Külföld
Giorgia Meloni: elérkezett az ideje, hogy Európa beszéljen Oroszországgal
Azt hiszem, elérkezett az ideje, hogy Európa beszéljen Oroszországgal a háborúról - hangoztatta Giorgia Meloni olasz miniszterelnök év eleji sajtótájékoztatóján pénteken.
2026. Január 10. 09:08, szombat | Külföld
Vitalij Klicsko felszólította a kijevieket, hogy aki tudja, hagyja el a fővárost
2026. Január 10. 09:03, szombat | Külföld
Az ukrán elnök megerősítette, hogy Oroszország Oresnyik rakétát vetett be
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy Oroszország pénteken Oresnyik típusú rakétát vetett be, és közölte, hogy egy orosz drón megrongálta Katar nagykövetségének épületét Kijevben.
2026. Január 08. 07:36, csütörtök | Külföld
Az Egyesült Államok kilép több tucat nemzetközi szervezetből
Az Egyesült Államok kilép több tucat nemzetközi szervezetből, köztük az ENSZ legtöbb szakosított szervezetéből, bizottságából, testületéből. Erről Donald Trump amerikai elnök írt alá rendeletet szerdán.
