Hírek
2024. December 22. 08:45, vasárnap |
Külföld
Forrás: MTI
Kilencéves gyermek is van a magdeburgi gázolás áldozatai között

Egy kilencéves gyermek is van a péntek esti magdeburgi tömeges gázolás halálos áldozatai között – közölték német ügyészek egy szombat délutáni sajtótájékoztatón.
A négy másik áldozat felnőtt – közölte Horst Walter Nopens, a helyi ügyészség vezetője. Kétszáz másik ember megsérült, amikor egy férfi egy autóval a tömegbe hajtott a karácsonyi vásárban péntek este – tette hozzá az ügyész. Egy városházi vezető szerint a sérültek közül negyvenegynek súlyos az állapota.
A gyanúsítottat – egy 50 éves szaúdi származású férfit – őrizetbe vették, és szombaton is folyt a kihallgatása – közölte Nopens.
A nyomozás jelenlegi állása szerint a férfi magányos elkövető volt – közölte egy rendőrségi szóvivő a sajtótájékoztatón.
A bűncselekmény indítéka továbbra sem ismert, de a férfi feltehetően elégedetlen volt a szaúdi menekültekkel való németországi bánásmóddal az ügyész szerint.
Mahmoud Elenbabi idegsebész elmondta, hogy péntek éjjel mintegy nyolcvan pácienst szállítottak be a sérültek közül a magdeburgi egyetemi kórházba. „A legtöbbjük állapotát sikerült stabilizálnunk, de sokan még mindig az intenzív osztályon vannak” – mondta Elenbabi az AP amerikai hírügynökség tudósítójának.
A gyanúsított – egy iszlámellenes aktivista orvos – 2006-ban érkezett Németországba és a Magdeburgtól mintegy 40 kilométerre fekvő Bernburgban praktizált. A dpa német hírügynökség értesülései szerint 2016 februárjában folyamodott politikai menekült státuszért, amelyet idén júliusban kapott meg.
Magdeburg a gázolás áldozatait gyászolja
Sokan a vásár közelében lévő egyik templomnál gyertyákat gyújtottak és virágokat helyeztek el. Többen megálltak és sírtak. Egy berlini templomi kórus, amelynek a tagjai szemtanúi voltak a 2016. évi berlini karácsonyi vásári gázolásnak, himnuszt énekeltek Isten kegyelméről, és imáikat és szolidaritásukat ajánlották fel az áldozatoknak.
Elővigyázatosságból és a magdeburgi áldozatokkal való szolidaritás jegyében több német városban bezárták a karácsonyi vásárokat. Berlinben nyitva maradtak a vásárok, de megerősítették a rendőri jelenlétet.
Olaf Scholz kancellár és Nancy Faeser belügyminiszter szombaton Magdeburgba utazott, ahol este misét mutatnak be az áldozatok emlékére a székesegyházban. Faeser rendeletére félárbócra eresztik a zászlókat Németország-szerte a szövetségi épületeken.
A közelben állók által készített és a dpa német hírügynökség által bemutatott felvételen látni lehetett, ahogyan a gyanúsítottat a rendőrök egy villamosmegállóban elfogták. Egy közelben lévő rendőr rálőtt, a férfi a fején szenvedett könnyebb horzsolást, majd őrizetbe vették.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 19. 09:01, vasárnap | Külföld
Donald Trump és politikája ellen tüntettek az Egyesült Államok számos nagyvárosában
Donald Trump elnök és politikája elleni tiltakozásul összehangolt tüntetéseket tartottak az Egyesült Államok számos nagyvárosában szombaton.
2025. Október 19. 08:57, vasárnap | Külföld
kábítószer-csempész tengeralattjárót semmisített meg az USA
Az amerikai hadsereg feltételezett kábítószer-csempész tengeralattjárót semmisített meg - közölte Donald Trump elnök szombaton.
2025. Október 15. 07:38, szerda | Külföld
Donald Trump: a Hamászt szükség esetén erővel kényszerítjük fegyverletételre
Donald Trump közlése szerint ha a Hamász nem teszi le a fegyvert, akkor erővel fogják erre kényszeríteni. Az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt kedden.