Hírek
2015. December 14. 07:53, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Jónak lenni jó! - Rekordösszeg, csaknem 225 millió forint gyűlt össze
A műsor történetében az eddigi legmagasabb összeg, csaknem 225 millió forint gyűlt össze a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) javára a közmédia Jónak lenni jó! című, vasárnap este zárult idei kezdeményezésében.
A Duna televízióban az egész napos műsorfolyamot lezáró összegzésben Edvi Péter, az NGYSZ elnöke elmondta: 58 ezer segíteni szándékozó ember reagált a jótékonysági felhívásra, telefonált és adományozott, ami - mint fogalmazott - fantasztikus szám.
A magánembereken kívül több cég is csatlakozott a jótékonysági kezdeményezéshez, a legnagyobb összegű, 75 millió forintos felajánlást az OTP Bank Nyrt. tette. Emellett a Mercedes-Benz Hungária Kft. csaknem 45 millió forinttal, a Metro Kereskedelmi Kft. pedig 7 millió forinttal támogatja a hátrányos helyzetben élő, valamint a beteg gyerekek segítését és gyógyítását célzó programok megvalósítását.
A Duna televízió egész napos műsorfolyama a szolgálat sokrétű tevékenységét mutatta be. Megismerkedhettek a nézők az NGYSZ hátrányos helyzetű gyermekeknek szóló ösztöndíjprogramjával, a fóti lovasterápiás központban zajló fejlesztő munkával éppúgy, mint a szervezet egészségügyi és gyermekélelmezési projektjeivel.
A kezdeményezést az adományvonal hívásán és az SMS-küldésen túl neves művészek és sportolók által dedikált tárgyak megvásárlásával is lehetett támogatni. Az el nem kelt tárgyakat december 31-ig még megtekinthetik és megvásárolhatják az érdeklődők a www.mediaklikk.hu/jonaklennijo honlapon.
A közmédia negyedik alkalommal rendezte meg a Jónak lenni jó! kampányt: 2012-ben a Dévai Szent Ferenc Alapítványt majdnem 100 millió, 2013-ban a Katolikus Karitászt nagyjából 120 millió forinttal támogatták a befolyt adományokból, 2014-ben pedig a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkájához járultak hozzá a közmédia kampányában adakozók 170 millió forinttal.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 14:09, szerda | Belföld
Fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla a gyermekeiket elhanyagoló szülőket
2024. Május 15. 14:08, szerda | Belföld
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint -
2024. Május 15. 09:21, szerda | Belföld
Jelentősen csökkent az építőipar termelése is
2024 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. Május 14. 15:11, kedd | Belföld
Orbán Viktor: háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz
Háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz - mondta a miniszterelnök kedden a Mol Poliol Komplexum tiszaújvárosi átadóján.