Hírek
2019. November 02. 16:35, szombat | Belföld
Huszonöt előadó áll színpadra a Nemzeti VERSeny döntőjében

Huszonöt előadó áll színpadra a Nemzeti VERSeny döntőjében november 9-én és 10-én a Nemzeti Színházban, Budapesten.
A verseny célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, a kulturális identitás erősítése. Kiemelt téma idén a rendszerváltoztatás 30. évfordulója és a közéleti költészet - olvasható a Nemzeti Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
A zsűri tagja lesz Udvaros Dorottya és Bakos-Kiss Gábor színművész, Kiss László rendező, Lutter Imre versmondó művész és Szabó László kommunikációs szakember.
A versenyt három fordulóban rendezték meg. Minden nevező négy verssel jelentkezhetett a vers.hu oldalon közzétett felhívásra, amelyek közül egyet kellett az első fordulóban vágatlan videón beküldeni. A továbbjutóknak ezután videoklip formájában kellet feldolgozniuk egy általuk választott másik verset. Mind az elődöntőben, mind a középdöntőben volt lehetőség közönségszavazásra, így a zsűri és a verskedvelő nézők szavazatai alapján alakult ki a 25 fős mezőny. A döntősök versklipjeit a YouTube közösségi videómegosztó portálon láthatják az érdeklődők.
A Nemzeti VERSenyen közel kétszázan indultak, volt közöttük 6 éven aluli és 85 éven felüli versmondó is. A versenyzők között erdélyi, szilágysági, vajdasági, felvidéki, kárpátaljai, németországi, svájci és angliai magyar versmondó egyaránt volt, közülük két erdélyi versmondónak sikerült a szuperdöntőbe jutnia.
A döntő nyilvános, közönség előtt zajlik, korlátozott számban a magyarversmondok@gmail.com címen lehet regisztrálni nézőként, díjmentesen.
November 9-én a VERSeny kísérő programjaként a nézők láthatják a Feledi Project Psyché című táncelőadását, amelyet Weöres Sándor műve ihletett, és egy különös és féktelen szabadságvággyal megáldott nő kétségbeesett küzdelmét mutatja be a szerelem és az élet teljességéért. Másnap, november 10-én vasárnap a versmondások mellett a Magyar Versmondók Egyesülete átadja a Ki viszi át a Szerelmet kitüntetéseket is - olvasható a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 22. 07:04, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország továbbra is készen áll az amerikai-orosz békecsúcs megrendezésére
Magyarország továbbra is készen áll az amerikai-orosz békecsúcs megrendezésére, ugyanis egyedül ez adna reményt az ukrajnai háború rendezésére, harctéri megoldás ugyanis nem lehetséges
2025. Október 22. 07:03, szerda | Belföld
4,1-es magnitúdójú földrengés volt Csongrád térségében
2025. Október 21. 07:24, kedd | Belföld
Mávinform: ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok a Keleti pályaudvaron
Elhárították a hibát, ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a Keleti pályaudvarra érkező és az onnan induló vonatok - közölte a Mávinform a honlapján hétfőn kora este.
2025. Október 21. 07:23, kedd | Belföld
Orbán Viktor Szerbia elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn hivatalában fogadta Aleksandar Vučićot, a Szerb Köztársaság elnökét - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.