Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2014. Május 26. 07:05, hétfő | Belföld
Forrás: MTI

EP-választás – Bajnai Gordon: elégedetten és büszkén fogadtuk az eredményt

EP-választás – Bajnai Gordon: elégedetten és büszkén fogadtuk az eredményt

Az Együtt-PM szövetség elégedetten és büszkén fogadta az eredményt – mondta a magyarországi EP-választás eredményének közzétételét követő vasárnapi sajtótájékoztatón Bajnai Gordon.

Az EP-ben egy mandátumot szerzett szövetség vezetője kijelentette: a magyar politikai legfiatalabb pártjaként sikerült egy nagyon jelentős eredményt elérniük. Hangsúlyozta, hogy teljesítették a célkitűzéseiket és megcáfolták azokat, akik megpróbálták elbizonytalanítani az értük szorítókat.
Bajnai Gordon leszögezte, hogy képviselőjük Európában mindig a magyar nemzet érdekeiért fog kiállni, ha lehet, akkor a kormánnyal, ha nem, akkor akár a kormánnyal szemben is. Hozzátette, hogy korszakváltásra van szükség a magyar politikában, amire a pártszövetségük képes.
A volt miniszterelnök azt mondta, a megkapott bizalom önbizalmat adott ahhoz, hogy az önkormányzati választásokon erősen, önálló koncepcióval és a korszakváltás elveihez ragaszkodva lépjenek fel. A választási pártszövetséget pedig átalakítják egy tartósan működő, új politizálást képviselő erővé – jelentette ki.
Hangsúlyozta, hogy sok nagyvárosban, illetve Budapest több választókerületében is a második helyen végeztek.
Bajnai Gordon elsőként minden szervezetnek és minden képviselőnek gratulált, akik a "tisztességes, európai módon" lebonyolított választáson mandátumot szereztek. Külön megemlítette a szlovákiai Híd-Most-ot és MKP-t, illetve a romániai RMDSZ-t, azért, hogy képviselőket juttattak az EP-be.
Az Együtt-PM színeiben Brüsszelbe kijutó Jávor Benedek is köszönetet mondott azoknak, akik segítették, hogy első önálló megmérettetésükön olyan eredményt érjenek el, ami véleménye szerint lehetővé teszi, hogy a pártszövetség a következő években a magyar ellenzék egyik meghatározó erejévé váljon.
Úgy fogalmazott: az eredmény közös sikere azoknak, akik 2012-ben úgy döntöttek, hogy a kormányváltás érdekében más utakon indulnak el, mint amin addig jártak és az országgyűlési választást követően nem adták fel. Bebizonyították, hogy érdemes kiállni önállóan a választók elé – folytatta.
Jávor Benedek megerősítette, hogy a zöldek frakciójába ül be és ígéretet tett arra, hogy mindenkit képviselni fog Brüsszelben, aki együtt dolgozott velük vagy aki rájuk szavazott.
Az Együtt-PM-es eredményvárónak helyszínt adó budapesti romkocsma udvarát megtöltötték a politikusok, szimpatizánsok és aktivisták. Utóbbiak Jávor Benedeket hangos "Bence, Bence" kiáltásokkal üdvözölték, amikor megjelent az előzetes ereményadat. A kivetítőn feltűnő Orbán Viktor miniszterelnököt hangos zúgással és fújolással fogadták, míg Vona Gábor, a Jobbik elnökének felszólalása alatt többen – a párt kémgyanúba keveredett EP-képviselőjére, Kovács Bélára célozva – azt skandálták: "Béla, Béla".

Címkék: EP2014

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során