Városlista
2025. október 20, hétfő - Vendel

Hírek

2022. Május 29. 12:02, vasárnap | Kék hírek
Forrás: infovárosok/ügyészség/illusztráció: pixabay

Egymás után három nőt is bántalmazott

Egymás után három nőt is bántalmazott

Súlyos testi sértés miatt letartóztatták a férfit, aki egymás után három nőt bántalmazott.

A férfi május 24-én 19 óra és 19 óra 5 perc között Oroszlányon trágár módon szidalmazott egy nőt, akit eközben két alkalommal ököllel, nagy erővel arcon ütötte. Ezt látva az anyja segítségére sietett a másik nő, de a férfi ekkor még kétszer megütötte az első sértettet – közölte az ügyészség.

A bántalmazás következtében az először megütött nőnek az orra vérezni kezdett és a szeme alatt duzzanat keletkezett, a bántalmazás alkalmas volt nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására.

Az elkövető ezután az anyja védelmére kelt nőt mellkason rúgta majd a földre lökte. A megrúgott és megütött nő emiatt nyolc napon belül gyógyuló zúzódást szenvedett.
Ekkor az addig a földön ülő harmadik nő is felállt és megpróbált a bántalmazottak védelmére kelni, azonban a férfi rátámadt és őt is kétszer ököllel, nagy erővel arcon ütötte, amitől a nő elvesztette az eszméletét és a földre esett. A férfi ezután megrúgta a földön fekvő nő fejét, emiatt a sértett nyolc napon túl gyógyuló fejsérülést szenvedett.

Az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a férfi letartóztatását egy hónapra. A végzést az ügyész tudomásul vette, az elkövető és védője fellebbezést jelentett be – tette hozzá a vádhatóság.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 20. 08:01, hétfő | Kék hírek

Adathalász csalók próbálják megtéveszteni az MVM ügyfeleit

Az utóbbi időszakban az MVM Next ügyfelei egyre gyakrabban találkozhattak adathalász kísérletekkel, a társaság kéri ügyfeleit, hogy fokozott figyelemmel járjanak el minden gyanús megkeresés esetén.

2025. Október 19. 09:00, vasárnap | Kék hírek

NNI: online kábítószer-terjesztő hálózatot lepleztek le egy nagyszabású akció keretében

Az online térben is működő nemzetközi kábítószer-terjesztő hálózatot lepleztek le egy egyedülálló akció keretében

2025. Október 13. 07:48, hétfő | Kék hírek

BRFK: milliókat csalt ki egy magát rendvédelmis vezetőnek hazudó férfi egy kétségbeesett anyától

Mintegy 20 millió forintot csalt ki egy magát rendvédelmis vezetőnek kiadó 53 éves férfi egy kétségbeesett anyától, a bűncselekményt kihallgatáson beismerő B. Gábort letartóztatták - közölte a a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

2025. Október 09. 07:40, csütörtök | Kék hírek

Azonnali hatállyal elbocsátottak egy beteget bántalmazó mentőst

Azonnal hatállyal megszüntette az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) annak a mentősnek a munkaviszonyát, aki brutálisan bántalmazott egy férfit kedden Heves vármegyében - közölte az OMSZ szerdán az MTI-vel.