Hírek
2017. November 16. 13:44, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Egy 21 évvel ezelőtti gyilkossági ügyet zártak le Bács-Kiskunban
A rendőrség lezárta a nyomozást egy 21 évvel ezelőtti, Kiskunfélegyházán történt emberölés ügyében: egy 40 éves román férfi ellen vádemelést javasolnak
- közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján. Mint írták, 1996. szeptember 21-én este Kiskunfélegyházán, a Szegedi út egyik lakásában ismeretlen tettesek több késszúrással megöltek egy 37 éves férfit, és az ingatlanból arany ékszereket tulajdonítottak el. A nyomozók a helyszínen olyan nyomokat és tárgyakat rögzítettek, amelyek lehetőséget adtak az elkövetők későbbi azonosítására.
A technikai eszközök és lehetőségek fejlődésének köszönhetően 2015-ben azonosították a bűncselekmény egyik gyanúsítottját, egy román állampolgárságú férfit, aki azonban 2007-ben Romániában meghalt. Vele szemben a nyomozást megszüntették.
A másik gyanúsítottat 2017-ben azonosították. A 40 éves román férfi ismeretlen helyen tartózkodott, ezért ellene európai elfogatóparancsot adott ki a bíróság idén márciusban. Rövid időn belül el is fogták Spanyolországban és májusban Magyarországra szállították.
A férfit a Bács-Kiskun megyei rendőrök őrizetbe vették, és az 1996-ban történt emberölés ügyében gyanúsítottként hallgatták ki.
A rendőrség a nyomozást a napokban befejezte, és az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottal szemben az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 22. 16:00, vasárnap | Belföld
Szijjártó Péter: a lengyel kormányfőnek is el kellene jönnie Budapestre még április 12. előtt
2026. Március 22. 15:00, vasárnap | Belföld
Az Otthon Start Programban már 30 ezernél több hitelfolyósítás történt
Az Otthon Start Program dinamikusan növekszik, és mára meghaladta a 30 ezret a folyósított hitelszerződések száma - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője szombaton Gödöllőn.
2026. Március 22. 11:00, vasárnap | Belföld
Magyarországra leselkedő veszélyekről beszélt Orbán Viktor
Négy nagy veszéllyel kell szembenéznie Magyarországnak már a következő hónapokban, ezért ne a kockázat, hanem a biztos választás mellett szavazzunk április 12-én - hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.
