Hírek
2013. December 28. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Csökkennek a jogdíjak egyes üres hordozóknál, a táblagépekre is kiterjesztik a díjfizetést
Harminc százalékkal csökken január elsejével egy lépésben a mobiltelefonok és 20 százalékkal a digitális televíziózásnál műsorrögzítésre használt eszközök jogdíja, ugyanakkor a díjfizetési kötelezettséget kiterjesztik a táblagépekre is - tudatta az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület pénteken a honlapján.
A közlemény szerint idén először a szerzők, előadók és kiadók jogkezelői nagyobb gazdasági elemzést készíttettek arról, milyen díjterhelés lehet indokolt Magyarországon, és az alkalmazott tarifarendszer megfelelő-e a célok elérésére.
A tanulmány kimutatta, hogy a szabad zenei magánmásolások által generált fogyasztói többlet társadalmi szinten több mint 10 milliárd forint.
Ez lényegesen meghaladja az üreshordozó-díj bevételeket - 2012-ben 3,6 milliárd forint -, amelyek tehát összességében nem tekinthetők magasnak - teszik hozzá a közleményben.
Azt is kimutatta a felmérés, hogy európai összehasonlításban a magyar díjrendszer kevés hordozótípust fed le, így fajlagosan viszonylag magas díjat terhel rájuk. Ezért a jogkezelők és a díjfizetők 2014-re olyan megállapodásra jutottak, amely egy lépésben jelentősen csökkenti a zenék és filmek másolására ma leggyakrabban használt két hordozótípus, a mobiltelefonok és a tévés set-top-boxok jogdíját - írták a közleményben.
A jogkezelők évről évre reprezentatív felmérésekkel alapozzák meg a díjfizetés alá tartozó hordozók körét is. Az utóbbi években a mobiltelefonok és a digitális televíziózásban használt, műsorrögzítésre alkalmas dekóderek mellett a táblagépek elterjedése volt a jellemző. Az idén a magyar táblagép-használók 93 százaléka rendszeresen végez olyan tevékenységet, amely szerzői jog által védett alkotás tartós másolásával, tárolásával jár - mutat rá az Artisjus.
A közleményhez mellékelt táblázat szerint a táblagépek esetében az üreshordozó-díj például 4 gigabájtig 1680 forint, 8 gigabájtig 2240 forint, 16 gigabájtig 3360 forint lesz.
Az üreshordozó-díjat az Artisjus mellett az Előadóművészi Jogvédő Iroda, a Filmjus, a Hungart és a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége kezeli. Ezek az egyesületek juttatják el a beszedett díjakat a szerzőkhöz, előadókhoz és előállítókhoz. Az idei évtől a beszedett díj 25 százaléka kötelezően kulturális célokra fordítandó a Nemzeti Kulturális Alap útján.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 14:09, szerda | Belföld
Fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla a gyermekeiket elhanyagoló szülőket
2024. Május 15. 14:08, szerda | Belföld
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint -
2024. Május 15. 09:21, szerda | Belföld
Jelentősen csökkent az építőipar termelése is
2024 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. Május 14. 15:11, kedd | Belföld
Orbán Viktor: háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz
Háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz - mondta a miniszterelnök kedden a Mol Poliol Komplexum tiszaújvárosi átadóján.