Hírek
2016. Október 07. 14:49, péntek |
Bulvár
Forrás: mti
A YouTube legyőzte a rádiót
Idén először többen hallgattak Magyarországon a YouTube-on zenét, mint a rádióban - derül ki a ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért idei zeneipari jelentéséből, amelyet egészében a közeljövőben hoznak nyilvánosságra.
Főleg a 18-29 éveseknél látványos az online zenék térnyerése: a fiatalok 80 százaléka már a neten hallgatja kedvenceit, míg az 50 és 60 év közöttieknek már csak a 38 százaléka. Utóbbiak 84 százaléka elsősorban rádión hallgat zenét - közölte a ProArt pénteken az MTI-vel.
Telefonon, CD-n vagy más adathordozókon tárolt zenéket ugyanakkor mindegyik vizsgált korosztály hasonló arányban hallgat. A 18 és 29 év közöttiek 46 százaléka választja a zenehallgatásnak ezt a hagyományosabb formáját, a 30 és 49 év közöttiek fele, míg az idősebbeknél ez az arány 58 százalék.
Mint írták, a zeneipari jelentés előzetes eredményeiből is látszik, a magyar zenére jól látható igény van, és az embereknek az sem közömbös, milyen zene szól. A reprezentatív, magyar lakosság körében készült felmérés alapján amikor külföldi és magyar előadók közül kell választani, kétszer annyian voksolunk inkább a hazai zene mellett. A megkérdezettek fele szerint pedig az a lényeg, hogy jó legyen a zene, függetlenül annak nemzetiségétől.
A most nyilvánosságra hozott adatok szerint koncerten a lakosság 62 százaléka járt az elmúlt egy évben, ami kétszerese a 2013-as tanulmányban mért eredménynek. A felmérés a hagyományos értelemben vett koncertek mellett a falunapokat, a gasztrofesztiválokat is vizsgálta, de a bisztrókban vagy a színházakban hallható élőzene is beleszámított az eredménybe.
A zeneipari jelentés megállapítja, hogy a 18-60 éves lakosság 71 százaléka énekelt, majdnem ötöde pedig zenélt hangszeren az elmúlt egy évben. Bár ezek az értékek egyelőre nem összehasonlíthatóak az európai átlaggal, a három évvel ezelőtti adatokhoz képest növekedett a magyarok zenével kapcsolatos aktivitása.
"A friss kutatás eredményei nagyban eltérnek a témában eddig rendelkezésre álló Eurobarometer adataitól. A mostani felmérés internetes lekérdezésre épült, míg az európai felmérés személyes interjúkra. Míg az Eurobarometer az éneklésre kulturális tevékenységként utalt, a magyar kérdőív tágabban értelmezte" - idézte a különbségek okairól Horváth Pétert, a ProArt egyesület igazgatóját a közlemény.
A szakértő hozzátette: az idei kutatás eredményei kedvezőbb képet festenek a magyar zenefogyasztási szokásokról, mint az európai felmérés, itthon jóval nagyobb számokat mértek az élőzene-fogyasztásban és magában a zenélésben is.
A tanulmányt a ProArt megbízásából a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont készíti.
A ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért alapítói a magyarországi közös jogkezelő egyesületek: az Artisjus, az EJI, a Filmjus, a Hungart és a MAHASZ. A szövetség kiemelt célja a társadalmi tudatosság felkeltése az alkotás értéke és a szerzői jog jelentősége iránt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 06. 14:06, hétfő | Bulvár
Egy hódmezővásárhelyi középiskola ballagásán egy fiatal ballagó összeesett szombaton. Szabadnapos bajtársunk, aki vendégként vett r
2024. Május 04. 06:00, szombat | Bulvár
Kövér László az Ománi Szultánság Súra Tanácsának elnökét fogadta
Khálid bin Hilál Al-Máváli sejket, az Ománi Szultánság Súra Tanácsának elnökét fogadta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Országházban - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken az MTI-vel.
2024. Április 30. 13:40, kedd | Bulvár
Több millió forintos arany ékszerekre is lehet licitálni a NAV oldalán
Több millió forintos arany ékszerekre is lehet licitálni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) oldalán.
2024. Április 25. 06:00, csütörtök | Bulvár
Elszabadult katonalovak okoztak sérüléseket és károkat Londonban
Elszabadult katonalovak okoztak személyi sérüléseket és jelentős anyagi károkat szerdán London belvárosában. Három sérült katonát és egy civilt kórházba kellett szállítani.