Hírek
2013. Január 02. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: mno.hu
A tablet: 2012 slágerterméke
Noha csak 2010-ben mutatta be ma ismert formájában a néhai Steve Jobs a táblagépet, a slágereszköz hihetetlen sebességgel veszi át az uralmat a számítógépes piacon.
2012 valóban a tablet éve volt, hiszen minden elképzelhető konfigurációban, formában és árban elérhetővé váltak, kielégítve a vásárlók minden elképzelhető igényét. Jól mutatja a trendet, hogy az IDC elemzői az év során több alkalommal kénytelenek voltak változtatni a táblagépek eladási számával kapcsolatos előrejelzésükön. A decemberi adatok már azt mutatták, hogy az év végére összesen 122,3 millió ilyen eszközt fognak értékesíteni világszerte. „A tabletek egyre több vásárlót hódítanak meg, és ahogy a piac a kisebb, mobilabb gépek, valamint az alacsonyabb árak felé fordult, úgy ítéljük, hogy a negyedik negyedévben az igények még nagyobbra nőnek” – mondta Tom Mainelli, az IDC tabletkutatási igazgatója.
Az egyik meghatározó szereplő természetesen a Google volt, méghozzá a Nexus 7 készülékkel, ami mindössze 199 dollárba került, dacára annak, hogy csúcskészülékről van szó. A táblagép több alkalommal is kifogyott a boltok polcairól. Noha a keresőóriás még nem hozott nyilvánosságra Nexus 7 eladási számokat, állítólag az androidos eszközből havi szinten egymilliót vásároltak. Az, hogy megduplázták a tárolókapacitást, és 3G-s modellt is piacra dobtak, szintén növelte az eladásokat.
Akárcsak a Samsung által gyártott Nexus 10, ami 2560 × 1600-as felbontásával veri a Retina kijelzővel felszerelt iPadet. Eladási számokról a Nexus 10 esetében sem állnak rendelkezésre adatok, de sokat elárul, hogy szintén hiánycikk.
Az Amazon sem tétlenkedett, az online bolt jelentései szerint Fekete Pénteken a Kindle család termékeiből több fogyott, mint eddig bármikor; a legkeresettebb az Amazon eredeti Kindle Fire-je volt, elsősorban azért, mert néhány napra 30 fonttal olcsóbban, mindössze 99 fontért árulták. Jorrit Van der Meulen, a Kindle igazgatóhelyettese elmondta: „A reakció hihetetlen volt. A vásárlók háromszor annyi Kindle terméket vettek meg Fekete Pénteken, mint az Amazon.co.uk története során bármely másik napon, pedig a korábbi rekordunk sem volt gyenge.” A karácsonyi vásárlás slágertermékévé azonban a Kindle HD Fire vált, köszönhetően annak, hogy ugyanannyiba kerül mint a Nexus 7.
Noha novemberben még úgy látszott, az Apple több mint 15 százalékos piaci részesedést veszített az Androiddal szemben, úgy tűnik, ez csak annak volt betudható, hogy éppen akkor jelentek csak meg a legújabb iPadek. A negyedik generációs, Retina-kijelzős iPad, illetve a iPad mini eladásai a bemutatót követő hétvégén igen lenyűgözőek voltak. Az Apple jelentése szerint három nap alatt 3 millió új készüléket adtak el, ez pedig új rekord.
És ha ennek a hármasnak a versengése nem lett volna még elég, versenybe szállt a Microsoft is az új Windows 8 operációs rendszert futtató Surface RT készülékkel, amivel megpróbálják egy platformara hozni a munkahelyet és a magánéletet. Számokról a Microsoft esetében sincs információ, de állítólag a korábbi rendelést csökkenteniük kell a redmondiaknak, mert az új eszköz nem fogy olyan jól, mint ahogyan azt várták.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 16:00, szerda | Belföld
Bóna Szabolcs: ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak
Ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak - írta az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán kedden.
2026. Július 22. 14:00, szerda | Belföld
Forsthoffer Ágnes: azon dolgozom, hogy kevesebb legyen az indulat és több a kölcsönös tisztelet
Kevesebb indulat és több kölcsönös tisztelet megteremtésére törekszik Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök, aki erről kedden napirend előtt beszélt az Országgyűlés ülésén.
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Benyújtotta a kormány az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot
A lezárult társadalmi egyeztetés eredményeinek figyelembevételével benyújtotta a kormány a parlamentnek az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárását lehetővé tévő törvényjavaslatot
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Trenkwalder: meghaladta a 2400 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére idén a második negyedévben
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2430 forint volt a második negyedévben, ami 8,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért 2240 forintos szintet
